Kedves Nevelési S.o.S.
Kislányom 5.5 éves. Jelenlegi párommal 4 éve vagyunk együtt, kapcsoltunk a kislányom apjával zátonyra futott nem sokkal a gyermekünk megszületését követően. A lányom természetesen óvodába jár, éli a mindennapos kis életét a társai között és közöttünk, vagyis a családban.
Közel egy hónapja - miután egy hetet töltött a nagymamánál vidéken - gyakorlatilag minden napossá váltak a hisztik, a dühkitörések.
Fejbe vágott a távirányítóval (minden előjel nélkül!), amikor azt mondtam neki, hogy nem nézünk több mesét mert késő van. Ebben a pillanatban először nem tudtam felállni a döbbenettől, majd felálltam és egy elkiabált: -Hogy képzeled, ilyet nem csinálunk! közepette rávágtam kettőt a kezére. Előtte soha nem ütöttem meg, akkor pedig nagyon sajnáltam, de nem bántam meg.
Általában - bár nem ilyen durva reakciót - de a kislányomnál a "NEM" váltja ki a hisztit. Ha nem az van, amit ő elképzel, vagy nincs több mese, mert 10 óra van, vagy megkérem, hogy ne igyon annyit éjszakára és elveszem a poharat (miután magába töltött 3 dl-t), ha 15x rászólok, hogy induljunk már mert elkések a munkából, majd a 16-ik már ideges nógatás részemről, egyszerűen elkezd üvöltve sírni, mutogatni, és leginkább nem hajlandó azt megtenni, amit kérek tőle. Így van ez, tegye azt bármelyikünk is, a párom vagy én. Amikor az utolsó nyilvánvaló hisztirohamnál be akartuk tenni a szobájába, elkezdett szaladni, hogy -Márpedig őt ugyan nem tesszük be. Persze utolértem és betettük, de közben mindenféle hülyének titulált illetve mamlasznak. Nehéz ezeket a szavakat figyelmen kívül hagyni. Valahogy megemészti az ember, de érzelmileg nagyon tud fájni. (Uram isten, elrontottam a gyereket, mi van vele, csak az enyém ilyen...stb.) Ezzel kapcsolatos az egyik kérdésem. Biztatod egy előző írásodban a szülőket, hogy kitartás, ha következetes az ember előbb-utóbb elmúlik, én lassan elveszítem a hitemet...Mit lehet tenni, mit lehet mondani egy ilyen helyzetben?
A másik kérdésem: a lányom gyűjtögető típus. Happy meal-es dobozok, kupakok, kinder tojás játékok, fecnik, újságkivágások, képtelen elengedni valamit, amihez valaha is köze volt. Ez - azon kívül, hogy őskáoszt eredményez a lakásban - a legrafináltabban kiválasztott ikea gyerekbútorokkal is tarthatatlan. Elöntenek bennünket a lányom kütyüi. SEMMIT sem lehet kidobni, a legdöbbenetesebb az, hogy MINDENT nyilván tart. Rájöttem, hogy NEM TUD ELENGEDNI. A holmijain túl - és talán a következőkben leírtaknak köze van a mostani lelki állapotához - helyzeteket, embereket sem tud elengedni. Az óvónő szerint, a csoportban bekövetkezett változásokra a lányom a legérzékenyebb. 2 legjobb (magyar) barátnője elmegy az oviból, iskolába. A 3 barátnője hazaköltözött Ázsiába. "Egyedül maradt". Siratja őket és vigasztalhatatlan.GONDOLOM ÉN. Néha felbukkan a szavai, gondolatai között ez a téma, de leginkább magába tartja és nem beszél róla. Talán mert nincsenek rá szavai, vagy talán mert nem is tudja, hogy ez a baja. Az óvónője, - akihez nagyon kötődött érzelmileg -, elment szülni 3 hete. Tegnap megkérdezte a lányom:-Miért született kisbabája? Minek? Hogyan lehet segíteni elengedni? Hogyan lehet segíteni feldolgozni egy gyereknek ezt?
3. A lányom irányító típus (talán minden gyerek ilyen, ehhez nem értek:-). Mások otthonában még jól elvan, de ha hozzánk jön valaki, árnyékként követi egy idő után a kisgyereket, hogy: -Nehogy elmozdítson valamit. Ezzel vagy azzal ne játsszon, azt ne vegye a kezébe. Egy darabig hagyjuk. Talán azért hagyjuk, mert egyikünk sem tudja kezelni ezt a helyzetet. Miközben úgy érzem, hogy a legféltetettebb üveggömbjét nem biztos, hogy oda kell adja játszani bárkinek is (megkérheti, hogy kérlek ezt nézd meg, de ne játsszunk vele)addig jobban szeretném, ha megosztaná a dolgait, a játékait, de ezáltal leginkább a játék örömét a pajtásival. Ez nem mindig megy. Ráadásul egy idő után inkább velünk felnőttekkel - és nem a kis pajtással szeretne játszani. Nagyon jó szíve van, sok mindent átad, odaad (ezért dicsérjük)majd úrrá lesz rajta a: -Inkább menjen haza Julcsi! érzés.
Előre köszönöm minden hasznos tanácsodat, és a figyelmedet!
Pálma

Kedves Nevelési S.o.S. (lehet, hogy kétszer ment át a kommentem, valami gebasz támadt a gépen).
Kislányom 5.5 éves. Jelenlegi párommal 4 éve vagyunk együtt, kapcsoltunk a kislányom apjával zátonyra futott nem sokkal a gyermekünk megszületését követően. A lányom természetesen óvodába jár, éli a mindennapos kis életét a társai között és közöttünk, vagyis a családban.
Közel egy hónapja - miután egy hetet töltött a nagymamánál vidéken - gyakorlatilag minden napossá váltak a hisztik, a dühkitörések.
Fejbe vágott a távirányítóval (minden előjel nélkül!), amikor azt mondtam neki, hogy nem nézünk több mesét mert késő van. Ebben a pillanatban először nem tudtam felállni a döbbenettől, majd felálltam és egy elkiabált: -Hogy képzeled, ilyet nem csinálunk! közepette rávágtam kettőt a kezére. Előtte soha nem ütöttem meg, akkor pedig nagyon sajnáltam, de nem bántam meg.
Általában - bár nem ilyen durva reakciót - de a kislányomnál a "NEM" váltja ki a hisztit. Ha nem az van, amit ő elképzel, vagy nincs több mese, mert 10 óra van, vagy megkérem, hogy ne igyon annyit éjszakára és elveszem a poharat (miután magába töltött 3 dl-t), ha 15x rászólok, hogy induljunk már mert elkések a munkából, majd a 16-ik már ideges nógatás részemről, egyszerűen elkezd üvöltve sírni, mutogatni, és leginkább nem hajlandó azt megtenni, amit kérek tőle. Így van ez, tegye azt bármelyikünk is, a párom vagy én. Amikor az utolsó nyilvánvaló hisztirohamnál be akartuk tenni a szobájába, elkezdett szaladni, hogy -Márpedig őt ugyan nem tesszük be. Persze utolértem és betettük, de közben mindenféle hülyének titulált illetve mamlasznak. Nehéz ezeket a szavakat figyelmen kívül hagyni. Valahogy megemészti az ember, de érzelmileg nagyon tud fájni. (Uram isten, elrontottam a gyereket, mi van vele, csak az enyém ilyen...stb.) Ezzel kapcsolatos az egyik kérdésem. Biztatod egy előző írásodban a szülőket, hogy kitartás, ha következetes az ember előbb-utóbb elmúlik, én lassan elveszítem a hitemet...Mit lehet tenni, mit lehet mondani egy ilyen helyzetben?
A másik kérdésem: a lányom gyűjtögető típus. Happy meal-es dobozok, kupakok, kinder tojás játékok, fecnik, újságkivágások, képtelen elengedni valamit, amihez valaha is köze volt. Ez - azon kívül, hogy őskáoszt eredményez a lakásban - a legrafináltabban kiválasztott ikea gyerekbútorokkal is tarthatatlan. Elöntenek bennünket a lányom kütyüi. SEMMIT sem lehet kidobni, a legdöbbenetesebb az, hogy MINDENT nyilván tart. Rájöttem, hogy NEM TUD ELENGEDNI. A holmijain túl - és talán a következőkben leírtaknak köze van a mostani lelki állapotához - helyzeteket, embereket sem tud elengedni. Az óvónő szerint, a csoportban bekövetkezett változásokra a lányom a legérzékenyebb. 2 legjobb (magyar) barátnője elmegy az oviból, iskolába. A 3 barátnője hazaköltözött Ázsiába. "Egyedül maradt". Siratja őket és vigasztalhatatlan.GONDOLOM ÉN. Néha felbukkan a szavai, gondolatai között ez a téma, de leginkább magába tartja és nem beszél róla. Talán mert nincsenek rá szavai, vagy talán mert nem is tudja, hogy ez a baja. Az óvónője, - akihez nagyon kötődött érzelmileg -, elment szülni 3 hete. Tegnap megkérdezte a lányom:-Miért született kisbabája? Minek? Hogyan lehet segíteni elengedni? Hogyan lehet segíteni feldolgozni egy gyereknek ezt?
3. A lányom irányító típus (talán minden gyerek ilyen, ehhez nem értek:-). Mások otthonában még jól elvan, de ha hozzánk jön valaki, árnyékként követi egy idő után a kisgyereket, hogy: -Nehogy elmozdítson valamit. Ezzel vagy azzal ne játsszon, azt ne vegye a kezébe. Egy darabig hagyjuk. Talán azért hagyjuk, mert egyikünk sem tudja kezelni ezt a helyzetet. Miközben úgy érzem, hogy a legféltetettebb üveggömbjét nem biztos, hogy oda kell adja játszani bárkinek is (megkérheti, hogy kérlek ezt nézd meg, de ne játsszunk vele)addig jobban szeretném, ha megosztaná a dolgait, a játékait, de ezáltal leginkább a játék örömét a pajtásival. Ez nem mindig megy. Ráadásul egy idő után inkább velünk felnőttekkel - és nem a kis pajtással szeretne játszani. Nagyon jó szíve van, sok mindent átad, odaad (ezért dicsérjük). Köszönöm a véleményedet, tanácsodat, figyelmedet.
Pálma

@Karibi Pálma: Elnézést ,hogy eddig nem válaszoltam de nem volt internet hozzáférésem. Próbálja jobban fogni a gyeplőt! Mind a három gyerek irányít ,csak mindegyik másképpen. Az első a hisztivel, a második az érzelmei kimutatásával , a harmadik pedig szavakba is önti ,hogy mit tehet valaki és mit nem. Egy gyereknek meg kell tanulnia azt ha egy szülő azt mondja, hogy nem akkor az úgy is lesz. A hiszti addig fog tartani amíg engednek neki.Azt tanácsolom álljanak sarkukra és bármilyen nehéz is lesz,bármilyen kétségbeesetten néz önökre ne engedjenek neki!A második gyermeknek pedig nem kell mindent megvenni,így nem marad lom. A harmadik kislány pedig azért irányít mert megteheti.Amint rákezdi rögtön ültessék le egy székbe ,nézzenek a szemébe és mondják meg neki ,hogy nem ő irányít!Tartsák ott őt annyi percre ahány éves. Ha eljön ültessék vissza és kezdjék előröl a percek számolását! Lehet , hogy hosszú órákig elfog tartani ,de legalább biztos hatása lesz! Sok sikert!