A szülővé válás pszichológiája

Sokan nem is gondolnák, de a szülővé válás folyamata már egész kiskorban elkezdődik. Azzal, hogy a kislányok az anyukájuk, a fiúk az apukájuk szerepkörébe bújik - mégha csak a játék kedvéért is - már a szülővé válás útjára léptek. Szülőnek lenni nem könnyű dolog, de annál szebb és boldogabb érzés, mikor gyermekeink a szeretetünket viszonozzák, nincs.

A kisgyermek már 3-4 éves korban szerepjátékokat kezd játszani. Beleéli magát a legközvetlenebb ismerősei, mindenekelőtt szülei, szerettei helyzetébe, szerepeibe. Azonosulván velük, ő is szeretne olyan lenni, mint ők. A kislány babázni kezd, és ebbe beleviszi mindazokat a szavakat, gesztusokat, mozdulatokat, amelyeket lát, hall, megtapasztal. Természetesen, a jót és a rosszat is.

Szülővé válik, „játszásiból”, de akkor, amikor azt játssza, hogy ő az anya, vagy az apa, akkor, arra az időre azzá is válik. Valójában hosszú éveknek kell még eltelnie ahhoz, hogy ez be is következzék. Az, hogy a valós, felnőtt keretek közt milyen szülő lesz valaki, sok, és komplex tényezőtől függ.

A hozott, gyermekkori élmények képezik a meghatározó alapot. Ha valakinek jó és szép volt a gyerekkora, szerették és elfogadták, azonosulási mintái nyomán könnyebben tesz szert ezekre a tulajdonságokra és érzésekre és örömmel adja tovább ezeket párjának, gyerekeinek, környezetének.

Ellenkező esetben mindez nem természetes. Akit nem szerettek, akit nem fogadtak el olyannak, amilyen, annak a szeretet, az elfogadás nem ismert fogalmak és érzések. Vágyként, hiányként, fantáziaként jelen vannak, sokszor mindennél égetőbb igényként keresik, de nem tudják beazonosítani, mi az, amire vágynak, hiszen csak a hiányát ismerik. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet belőle jó szülő! Ellenkezőleg!

Ám ő a hozott hiány felől tudja megközelíteni mindenkori párját és a gyermekét. Elsősorban ezt várja, sőt, követel, hogy adják, pótolják, szüntessék meg az ő hiányait. Jó párválasztással megtapasztalja, milyen az, amikor szerethet és szeretik, és akkor ezzel már ő is képessé válhat szeretetet adni a születendő babának, társának. Ám ha nem, akkor nagy baj van, mert a baba „csak” a létét tudja adni, amikor megszületik.

A jó kapcsolat kialakítása

Örömforrássá a sorozatos együttes élmények hatására tud válni. Erre pedig az újdonsült szülőknek nyitottaknak kell lenniük. A jó párkapcsolat illetve a hiteles és reális önismereten alapuló énkép feltétlenül szükséges ahhoz, hogy elég jó szülővé váljunk sőt, annak is látszódjunk.
 
Harlow klasszikus majomkísérletei igazolták, hogy az a kismajom, akit olyan mű-hideg-fémanyán neveltek, amire tejesüveget szereltek, hogy abból táplálkozzék, de nem tudott az anyja ölébe bújni, puha, meleg szőrében megkapaszkodni, karjaiban oltalmat és biztonságot találni. Az később, ha gyermeknek adott életet, nem tudta ezeket az igényeket kielégíteni. Szomorú, depressziós ábrázattal, kötelességből táplálta kicsinyeit.

Nagyon fontos, hogy a szülővé válás nem egyenlő pusztán a gyereknemzéssel és a gyerekszüléssel. Nem automatikusan következik be!  Kicsit átváltoztatva az ismert mondást, nem elég szülőnek lenni, annak is kell látszani!

A szülővé váláshoz nem petesejt és hímivarsejt kell csupán, hanem a vágy és a képesség arra, hogy a megszületett (vagy örökbe fogadott) gyermekemet szeretni és elfogadni is tudják, mégpedig olyannak, amilyen. Mindenekelőtt meg kell ismernem őt. Tudnom kell arra válaszolni, ki ő? Milyen ő? Ismerem a gesztusait? A képességeit? Őt szeretem-e vagy benne önmagamat dicsőítem, önmagamat imádom, mert képes voltam őt létre és világra hozni?

Tisztában vagyok-e azzal, hogy ő, vagyis a gyermekem (és/vagy a párom) nem az én tulajdonom? Azzal, hogy nem tárgy és nem automata, aki arra született, hogy elvárásaimnak, vágyaimnak engedelmeskedjen és megfeleljen.

A kölcsönös szereteten alapuló kapcsolat lényege

Ha szeret, és ha szeretem, úgyis ezt teszi, hiszen egy egészségesen fejlődő gyermeknek nincs más vágya, mint az, hogy örömöt szerezzen azoknak, akik szeretik, és ezt őfelé gondoskodásukkal, gesztusaikkal folyamatosan közvetítik. Ezektől a személyektől könnyedén elfogadja az intő szót, a korlátozásokat, a fegyelmezést és a megállj-t parancsoló nemet is.

A ”szülőség” legyen öröm, ami sokszor nehéz feladat, gond és bánat is övezheti, de igyekezzünk ebben a szerepkörben a lehető legjobb alakítást nyújtani életünk színpadán. Mégpedig úgy, hogy ne egyedül mi, hanem a szeretteink is így gondolják!

Ha gyermekünk alacsony és kövér, ne azon sopánkodjunk, hogy mért nem magas és szőke, hanem azonnal gondolkodjunk el azon, hogy mért nem tudjuk őt szeretni és elfogadni úgy és olyannak, amilyen, miközben mi is erre vágyunk, kimondva, kimondatlanul, egész életünkben.

Ha lehetne, csak olyan kapcsolatból lehetne boldog gyerekeket nemzeni, ahol a szülők rendelkeznek a fenti képességekkel, de mindannyian tudjuk, hogy ez nem így van…